2009. november 25., szerda

Bonsai teleltetési módszerek ...



Szerencsére elég enyhe időnk van, így (bár több részletben) sikerült leásnom a fáimat a téli pihenőre.
Nekem eddig még nem volt problémám a kinti teleltetéssel, de a legkisebb szilfáimat és a gránátalma fákat nem merem kint hagyni.
A teleltetést én úgy csinálom, hogy ások egy mélyedést a kertben a fák számára, majd visszalapátolom a földet a tetejére, és kész is.
Azokat a fákat, amit tavasszal át kell ültetnem, már ki szoktam venni a cserépből, és anélül földelem le, így egyrész tudom, hogy át kell ültetni, másrészt kisebb helyen elférnek egymás mellett.
A metszést én ilyenkor már kihagyom, mert régebben, amikor még tél előtt megmetszettem, visszaszáradt a vágásfelület, és így értékes rügyek mentek tönkre.

Másik módszer szokott lenni a leásás helyett a lombbal(fenyőkéreggel, faforgáccsal, stb) való takarás, esetlegesen körbevéve valamilyen deszkával.

Régebben, amikor az erkélyen teleltettem a bonsai-aimat, vettem nikecell lemezeket (5 cm vastagokat), és abból készítettem egy ládaformát(simán fogpiszkálót használtam tipliként az elemek illesztéséhez), amiben elhelyeztem a fákat, és egy kis fenyőkérget szórtam rájuk.

Kisebb fáknál még a faforgács is egész jó megoldás, kisállatkereskedésekben egy 5 literes kiszerelés kb 300 Ft volt.

Az üvegház sem rossz megoldás, de ott figyelni kell arra, hogy napsütéses időben nehogy nagyon felmelegedjen, ezért érdemes napközben nyitva tartani az ajtaját, ablakait.


Láttam olyan megoldást is, hogy szuterénszerű üvegházat készített valaki, aminek csak a teteje volt üvegből.
Mások pincében teleltetik át a fáikat, ami szintén megoldás lehet

Hát ennyi jut eszembe a teleltetési módszerekkel kapcsolatban

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése